Agóra Tudományos Élményközpont, Debrecen
Debrecenben hasonló céllal Kovács Péter és Lengyel István építészek kaptak megbízást arra, hogy az egyetemhez kapcsolódó botanikus kert területén olyan épületet tervezzenek, ahol a természettudományokat részletesen, interaktív módon ismertetik meg a látogatókkal, ugyanakkor elősegítik az iskolás gyerekek pályaválasztását is. Természeti értékeinek köszönhetően, de városszerkezeti szempontból is különleges maga a helyszín is. A beépítési terv még az 1910-es évek elejétől alakult ki Korb Flóris (1860–1930) tervei nyomán, és a Nagyerdőben végül egy szigorúan ortogonálisan szerkesztett, tengelyekre felfűzött pavilonrendszerben helyezték el az épületeket.
A bejárattól egy – a fák közötti – gyalogos fahídon lehet megközelíteni az épület hófehér déli tájolású tömbjét. Nincs tradicionális értelemben kihangsúlyozott bejárat, hanem egyszerűen az épület fehér monolitjai között jutunk a házba. Rafinált szerkesztésének köszönhetően a 2800 nm alapterületű naturális épület tömege a természeti környezet díszletéül szolgál. Az épületben kreatív foglalkoztatók, számítógép-, előadó- és szakköri termeket alakítottak ki, valamint felújították az obszervatóriumot és a kísérleti állatházat is. Mindezek mellett tanösvényt, új belső úthálózatot, 2 busz és 51 személygépkocsi számára parkolóhelyet, valamint 50 kerékpár elhelyezésére tárolót hoztak létre. A Tudományok Palotája körül egy új 800 nm vízfelületű tó is megvalósult. A Tudományos Élménypark nagy közösségi tere sem szokványos geometriai paraméterekkel rendelkezik. A megrendelői szándék is egy nyitott épület létrehozása volt. Mindenhol fény járja át az épületet, s a nagy hófehér, vagy világos felületek valójában a reflektív fényhatások eszközei. Ez a szándék érvényesül az előadótermekben és a belső köztes, vagy közlekedőterekben is. A kiselőadók térbeli eltolása nem csupán formai játék – a fény ily módon felülről, a belső tér felől is bevilágítja a termeket. A tájolás, sötétítés és árnyékolás játékai lehetővé tették, hogy az általában sötétebb tereket igénylő funkciók és a fény jelenléte által teremtett nyitottság ne zárják ki egymást. A beruházás összesen 1,9 milliárd forintba került, melyből a megítélt támogatáson túl az önkormányzat önrésze több mint 200 millió forint.
Az Élménypark kialakításával az élethosszig tartó tanulást támogató hasznos gyakorlati és elméleti tudást kaphatnak itt a diákok, tanárok és a természettudományok iránt érdeklődők egyaránt.
Forrás: debrecen.hu