Szent László Kórház - Gellért-kórház
1894. november 9-én fogadta az első beteget az a 200 ágyas kórház, melyet az akut fertőző betegségben szenvedő betegek kezelésére építettek. A kórház története szorosan összefügg az ország járványügyi helyzetével és tükrözi a fertőző betegségek gyógyításának és tudományának a fejlődését.
Az új kórházépületek luxus körülményeket biztosítottak a betegek számára (100 m3/beteg légtér, természetes szellőzés). A kapacitás az első négy évben elegendőnek bizonyult; a betegek többsége skarlátos, diftériás, pertussisos vagy tífuszos volt.
1898-ban azonban már az ágyak száma sokkal kevesebb volt, mint amennyire szükség lett volna és a kórtermek túlzsúfoltakká váltak. Az Önkormányzat felismerte, hogy a kórház már elégtelen a fertőző betegek ellátására és elhatározta, hogy egy új kórházat épít a meglevő Szent László kórház mellé.
Az új Szent Gellért Kórház három épülettel bírt és a Szent László kórháztól csak kerítéssel volt elválasztva. Az egyik épületben himlős betegeket, míg a másikban az elkülönített betegeket helyeztek el és a harmadik volt a felvételi épület. A két kórháznak együttesen és összesen 5 (!) orvosa volt a főorvossal együtt.
Az évszázad első harmadát az állandó építkezés jellemezte, melynek során a Szent Gellért Kórházhoz új épületeket építettek. A két kórházat 1917-ben egyesítették Szent László kórház néven. Abban az időben a skarlát, a diftéria és a szamárköhögés halálozása ebben a sorrendben 10, 10 - 20 és 20 - 30% volt. A magas morbiditás egyik oka volt a nagy kórtermekben történő kereszt-fertőzés. "Ha az orvostanhallgatóknak fertőző betegséget akarsz mutatni, akkor vidd őket a skarlát kórterembe és ott mindenféle fertőző betegséget meg tudsz mutatni." mondta Csapó Dr. a híres gyermekgyógyász.